Rólunk

Bozó Anikó

2004-ben végeztem az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karán Tanácsadás pszichológiája szakirányon. Szintén ebben az évben kezdtem el dolgozni iskolapszichológusként egy budapesti középiskolában. Mellette rendszeresen tartok autogén tréning relaxációs tanfolyamokat. Ebben az időben érdeklődésem még inkább a különböző relaxációs módszerek felé irányult, ezért is kezdtem el 2005-ben a Magyar Hipnózis Társaság Hipnoterapeuta-képzését, melyet közben születendő gyermekeim miatt szakítottam félbe.

 

Az iskolában végzett és azon kívüli tevékenységem világított rá, hogy milyen nagy igényük van az embereknek egy megfelelő relaxációs módszer elsajátítására.


 

 

 

Oláh András

2004-ben végeztem, az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karán Tanácsadás pszichológiája szakirányon. Ebben az évben kezdtem el dolgozni iskolapszichológusként, egy budapesti középiskolában, ahol munkám során rendszeresen használtam az autogén tréning módszerét. Magam közel tíz éve rendszeresen autogén tréningezek. Az utóbbi időben érdeklődésem az autogén tréning valamint a jóga és meditáció kapcsolatának vizsgálata felé fordult.

 

Pszichológusi munkámban kísérletet teszek a többezer éves keleti jóga hagyomány értékeinek és a nyugati pszichológia természettudományos eredményeinek összehangolására, a nagyvárosi életforma mellett is kialakítható test-lélek és munka-magánélet harmónia kialakítására. Az autogén tréning ezen cél elérésének egyik legjobban használható módszere, amelyet saját életemben és munkám során is rendszeresen tapasztalok.


 

 

5 éve alapítottuk meg családi vállakozásunkat, melynek célja, hogy minél több embert segítsünk hozzá a módszer elsajátításához. Fő tevékenységi körünk az oktatás, ezen belül is a relaxációs módszereket oktatjuk legtöbbet. Adószámunk: 76756902-1-42, 65189748-1-42.