Akik nálunk tanultak

„Sokat tűnődtem, hogy tudnám elmondani, „mit is jelent” számomra az Autogén Tréning. Emberekkel foglalkozom, naponta meditálok, az autogén tréning mégis valami más! Amióta elvégeztem a tanfolyamot és folyamatosan gyakorlom szinte naponta, a mindennapjaimban érzek változást, a rohanó napokban, a terhelt, stresszes munkanapokon!

A „módszer” rendszeres használatával sokkal kiegyensúlyozottabb, feszültségmentesebb lettem. Éjszakánként jobban alszom, ha felébredek vissza tudom magam a relaxálással altatni! Amikor csak tehetem, kb. 5-6 percet célirányosan relaxálok (használom az autogén tréninget), azokat a területeimet érintem pl.(vállam, nyakam stb.) ahol érzem a befeszülést, izomfeszültséget. Nagyon fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk magunkra, ne hagyjuk, hogy a rohanó világ beszippantson minket.

Nagyon örülök, hogy elvégeztem a tanfolyamot. Ezzel elősegítem a mindennapjaim feszültségmentes egyensúlyát, a harmóniámat, így a lelki békémet. Kívánom, hogy minél többen végezzék el az Autogén Tréninget és tapasztalják meg magukon ennek a relaxációs módszernek a pozitív hatásait a mindennapokban.”

S. Cs. Márta

„Nagyon komoly alvásproblémáim miatt kerestem egy helyet, ahol megtanulhatom ezt a technikát. Napi 3-4 órányi alvás (vagyis 4-5 órányi alváshiány) igen megterhelő volt számomra. Kissé szkeptikusan álltam a dologhoz, de engem is meglepett a gyors eredmény. Már hetek alatt látványosan jobban aludtam, és kb. 3-4 hónap múlva teljesen elmúltak az alvási problémáim. Ehhez napi szinten kell gyakorolnom az autogén tréninget, de csak azt mondhatom, hogy megéri. Azóta is rendszeresen és kitartóan gyakorlok, az alvás nehézségeimben egyértelműen segített.”

O. Ildikó

„Anikóhoz azért fordultam mert már számos stresszkezelő technikát próbáltam, de egyik sem hozta meg a kívánt eredményt. Alvásproblémákkal, elalvási nehézségekkel küzdöttem, és a sok egyfolytában cikázó gondolat nagyon megnehezítette számomra az ellazulást.

Elég sokáig tartott, mire megtanultam, de néhány hónap után észrevehetően jobban aludtam és ez hosszú távon is tartós javulásnak bizonyult. A gondolataim kizárása még eltartott egy ideig, mire képes voltam elengedni őket, de végül az is sokat javult.

Azóta – idestova már 3 éve – rendszeresen használom az autogén tréninget. Általában naponta egyszer lefekvés előtt, segít, hogy letegyem a napi munkát, feszültséget, és ne gondoljak a munkahelyi dolgokra. Ha tudom, hogy nehezebb hetem lesz, napi kétszer is csinálom és így sokkal könnyebben viselem az extra nehézségeket is, amik régen eléggé kiborítottak. Nagyon köszönöm a segítséget!”
B. Ákos (vezető multinacionális cégnél)

„Összetett stresszmenedzselési gondokkal küzdöttem már hosszú ideje, amikor rátaláltam erre a speciális stresszkezelő módszerre. Miután már az is nehézségekbe ütközött, hogy csukott szemmel el tudjak lazulni, Anikóék javaslatára először a neurofeedback módszer segítségével megtanítottak arra, hogy csukott szemmel képes legyek az ellazulásra. Magamtól ez sosem jutott volna az eszembe. Ez eltartott néhány hónapig, de ezután már legalább le tudtam ülni gyakorolni az autogén tréninget, amire az elején még képtelen voltam a folyton jelen levő zavaró gondolatok miatt. Így végül is meg tudtam tanulni az autogén tréning technikáját, amit azóta is sikerrel alkalmazok. A munkámat régebben nem tudtam megszakítani azért, hogy le tudjak ülni relaxálni, ma már ez minden további nélkül megy. Mivel multi cégnél dolgozom menedzserként, ezért erre szinte napi szinten szükségem is van. Ami igazán megfogott a módszerükben az az, hogy nagyon sok egyéni megoldási javaslatuk van, attól függően, hogy mi a probléma. Nekem is a több módszer együttes alkalmazása vált be a legjobban.”

K. Endre 42 éves menedzser